Minden ország
Minden ország

A HB Reavis bemutatta új pénzügyi igazgatóját és bejelentette az igazgatótanácsban történő változásokat

Közzétéve

Martin Miklast nevezték ki a HB Reavis Csoport új pénzügyi igazgatójának. Martin Marian Herman vezérigazgató helyét veszi át, aki tavalyi kinevezését követően is ellátta még ezt a feladatkört.

Martin eddig főként a HB Reavis részvényeseinek nem ingatlan vonatkozású ügyeiért volt felelős. Számos pénzügyi vezetői posztot töltött már be, többek között Európa egyik legnagyobb áramszolgáltatójánál, az RWE-nél, és dolgozott az Egyesült Királyságban, Németországban és Lengyelországban is.
Az új pénzügyi igazgatót akkor nevezték ki, amikor Radim Rimanek vezérigazgató-helyettes amellett döntött, hogy 7 év után elhagyja a HB Reavist. Radim kiemelkedő szerepet töltött be a vállalatnál, amellett, hogy több osztályt, köztük a bérbeadást, a projekttervezést- és kivitelezést is irányította, az igazgatótanács tagjaként több piacért is felelt.
A HB Reavisnál töltött idő alatt Radim jelentősen fejlesztette az Egyesült Királyságban működő operációt, a 2013-as első akvizíciótól kezdve egészen mostanáig: öt projekt és egy több mint 60 fős csapat irányítása fűződik az ő nevéhez.
Martin_Miklas.jpg

Megosztás

Csatolmányt

Letöltés

2373661773.jpg

Kép | 32.3 KB

Letöltés